Apák napi idézetek
“A fiú felnő az apához, és az apa felnő a fiához. Az életem egyben a tiéd is, s a te életed az enyém. Mindig veled leszek akkor is, ha már nem leszek.” (Superman c. film)
“Apának lenni nem olyan pofonegyszerű. Nem csupán abból áll, hogy a zöld mezőn hajigáljátok a labdát, vagy két tökéletes copfba fonod a lányod haját.
Tudnod kell a kedvenc meséje minden szavát fejből, felébredni az éjszaka közepén egy másodperccel azelőtt, hogy hallanád kipottyanni az ágyból, figyelni, ahogy piruettezik a tüllszoknyában.
Fentartani az illúziót, hogy te vagy a főnök, bár azóta elvesztél, hogy ringató karodból felpillantva először rád villantotta huncut mosolyát.” (Lodi Lynn Picoult)
“Egyesek nem hisznek a hősökben, de ők nem találkoztak az apámmal.” (Ismeretlen)
“Apa keze biztonságos, hogyha fogja, a kezem nem történhet egyáltalán semmiféle rossz velem.” (Hécz Attila)
“Gyermeket nemzeni bármelyik férfi tud – de csak a különlegesekből lesznek édesapák.” Anna Geddes
“Az igazi apa nem horgony, mely visszatart, sem hajó, mely oda visz, ahová csak akarod. Inkább jelzőfény, melynek szeretete vezet utadon.” (Ismeretlen)
“Amikor először hallod azt, hogy apa leszel, fogalmad sincs még arról, hogyan fog megváltozni az életed. Én szeretem, mennyire ártatlanok a kicsi gyerekek, mennyire szabadon gondolkodnak még. Tíz éve még el sem tudtam volna képzelni ezt. De az élet valójában a gyerekekkel kezdődik csak igazán! Ez mindennél fontosabb.” (Kimi Raikkönen)
Apák napi idézetek
“Nincs másik olyan tisztán angyali szeretet, mint amit egyapa érez a lánya iránt. A feleségünket vágyakozva szeretjük, a fiainkat ambícióval, de amit a lányaink iránt érzünk, arra szavak nincsenek.” (Joshep Addison)
“Apu mindig Te voltál a legmenőbb- minden egyes alkalommal, mikor igent mondtál, amikor anyu nemet.” (Ismeretlen)
“Apámtól kaptam a legnagyobb ajándékot, amit csak egy ember adhat a másiknak,- azt hogy hitt bennem.” (Jim Valvano)
“Azt mondják, a férfi a fiait szereti jobban, csak hogy féltékeny lehet rájuk. De a lánya mindig fény lesz az életében.” (Vikingek c. film)
“A világ tele van jó apákkal. Hogy miről ismerni fel őket? A jó apák azok, akik olyan rettenetesen hiányoznak, hogy távollétükben minden összeomlik. A jó apák azok, akik szeretnek, már jóval azelőtt, hogy megérkeznénk. A jó apák azok, akik keresésünkre indulnak, amikor nem leljük a hazavezető utat. Igen. A világ tele van jó apákkal. És a legjobbak azok, akik mellett életük párja jó anyának érezheti magát. “ (Született feleségek c. film)
“Úgy játszik, mint egy gyerek, úgy ad tanácsot, mint egy barát, úgy védelmez, mint egy testőr.” (Ismeretlen)
Kedves Apa! Talán egyszer megtalálom a hercegemet, de te örökké az én királyom maradsz! (Ismeretlen)
“A világ tele van jó apákkal. Hogy miről ismerni fel őket? A jó apák azok, akik olyan rettenetesen hiányoznak, hogy távollétükben minden összeomlik. A jó apák azok, akik szeretnek, már jóval azelőtt, hogy megérkeznénk.
Apák napi idézetek
A jó apák azok, akik keresésünkre indulnak, amikor nem leljük a hazavezető utat. Igen. A világ tele van jó apákkal. És a legjobbak azok, akik mellett életük párja jó anyának érezheti magát. “(Született feleségek c. film)
“Kedves Apu! Nem számít merre sodor az élet, mindig Te leszel az első számú férfi a számomra.” (Ismeretlen)
“Egy apa mindig mindent megtesz a fiáért, egy apa, még ha a világ dől is össze, megy, ha a fia hívja. Egy apa a nehéz időkben is ott van a fia mellett, mert az apát és a fiút a lélek köti össze egymással.” (Bosszú mindhalálig c. film)
“Csodálatos érzés egy férfi számára, mikor horgászni viszi a fiát, de egy különleges hely van a mennyben azon apák számára, akik vásárolni viszik a lányukat.” (John Sinor)
“Nincs másik olyan tisztán angyali szeretet, mint amit egy apa érez a lánya iránt. A feleségünket vágyakozva szeretjük, a fiainkat ambícióval, de amit a lányaink iránt érzünk, arra szavak nincsenek.” (Joseph Addison)
“Egyapának a lányához való viszonya tulajdonképpen abból áll, hogy a lány életében van egy pillanat, amikor senki máshoz nem tud fordulni, csak ehhez a férfihoz, és akkor ettől a férfitól kell tudnia, hogy ő a legszebb a világon.” (Eszterházy Péter)
“Az ember veszekedhet a feleségével, de a lánya egy hercegnő, aki semmi rosszat nem tesz. A lány szemszögéből pedig egy apa az, aki mindent megjavít, a tönkrement triciklitől kezdve az összetört szívig.”(Malcolm Gladwell)
“Amit egyapa tud adni a gyerekének, azt a nő, ha megfeszül, sem tudja megadni, mint ahogyan ez fordítva is igaz.” (Herczeg Zsolt)
“Egy apának mindig a gyereke mellett a helye, minden nap, bármi áron, hogy érezze a szeretetet, a biztonságot. Egy gyerek bármikor számíthat az apjára, akitől tanácsot kérhet, ha útmutatásra, bátorításra van szüksége.” (A zöld íjász c. film)
Apák napi idézetek
“Szeretlek Apa! Köszönöm, hogy elhitetted velem, hogy bármit csinálok, jól csinálom. Köszönöm, hogy megtanítottál emberül élni és másokat megbecsülni. Köszönöm, hogy mindig átsegítettél az élet nehéz időszakain. Köszönöm, hogy megtanítottál nézni és figyelni, gondolkozni, kérdezni és felelni. Köszönöm, hogy akkor, amikor a világ összeesküdött ellenem, Te sugárzó mosolyt küldtél felém és bátorítottál, erőt adtál. Köszönöm, hogy gyengéimet, hibáimat mindig diszkréten kezelted. Köszönöm, hogy felismerted a pillanatot, amikor már egyedül is elboldogultam a világgal és elengedted a kezem, de sohasem hagytál magamra teljesen. Állandóan keményen dolgoztál, hogy mindenem meglegyen és mindig biztattál, hogy csak így tovább és én büszkén hirdettem; Apu mondta. Tudom, hogy nem választhattam meg, hogy Te legyél az Édesapám, de ha lehetne, akkor is Téged választalak.” (Ismeretlen)
Apák napi idézetek
Köszöntések, jókívánságok, idézetek:
Apák napi idézetek, apák napja idézet, szeretlek apa idézetek, idézet apáknak, idézetek apáknak, idézetek apukáknak, idezetek apanak, édesapa idézetek, a világ legjobb apukája idézetek, apáknak idézet, apának lenni idézetek, apai idézetek.