Apák napi versek
Aranyosi Ervin: Apának lenni
néhány kis „porontyot” felnevelni?
Megtanítani szépre és jóra,
becsületre és szép, igaz szóra.
és erőt adni, mit elvár az élet.
S a lánynak apát, hogy Őbenne lássa,
milyen legyen majd az Ő választása,
hogy később a méltó párjára leljen
s benne milyen értékekre figyeljen.
Anyát szépen és hűen szeretni.
Tenyéren hordani a kis családot,
megadva nekik az egész világot.
együtt építeni a homokvárat.
Szépséges terveket, álmokat szőni,
s látni a gyermeket lassan felnőni.
S bármi is történik mellette állni,
s ha eljön a napja nagypapává válni.
Igazi receptet még nem írt senki.
Egyetlen módon igazol az élet:
az, kiknek apja vagy, mind szeret téged.
Hegedüs Erzsébet:Boldog apák napját kívánok!
Boldog apák napját kívánok!
Sok-sok szépet,
Erőt,
Egészséget,
Minden jót,
Szeretetet
Kívánok
Mindenkinek!
Drága, jó Édesapukámnak is!
Apák napi versek
Baráth Gabriella: Apák napjára
Virág nélkül állok én most, de nagyon szeretlek ám!
Nem hoztam virágot, sem finom csörögefánkot,
hoztam viszont nagy ölelést, szép szavakat, sok csínytevést.
Mert tudom, hogy te értékeled, nem csak azt, ha jó vagyok,
hanem azt is, hogyha naphosszat csak rosszalkodok.
Így köszöntelek édesapám, az apukák napján,
s arra kérlek én tégedet, hogy élj még velem soká, soká!
Boldog apák napját!
Legyen sokat velünk, én csak azt kívánom,
Kedves s szeret engem, tudom én ezt nagyon,
Szeretettel köszöntöm Őt e szép Ünnep Napon!
Édesapámnak
Hogy a Te kicsi lányod/fiad lehetek,
Nagyon jó, ha itt vagy és este nagyon várlak,
Hogy megölelj engem és Édesanyámat!
Kívánom, hogy legyél mindig boldog velünk,
Mert Mi Téged, Apa, nagyon szeretünk!
Boldog Apák Napját!
Apának
Mert az apukámnak kicsi lánya/fia vagyok,
Tudom Te is örülsz, hogy itt vagyok neked,
A Te szemed fénye, kedves kis gyermeked.
Apunak
Olyan leszek, mint Te vagy,
Kedves apa, ki lefeküdni,
Mese nélkül sose hagy,
Aki nyakában visz engem,
Ha nem megy már a séta,
S aki elmagyarázza nekem,
Hogy repül a rakéta.
Te vagy a legszuperebb,
Apuka a világon,
Legyél boldog, Drága Apa,
Ma neked ezt kívánom!
Apák napi versek
Szabó Balázs: Apa
de Apából is csak egy lehet.
Figyeljünk rájuk sokkal jobban,
hisz nékik is kijár – ma is – az atyai tisztelet.
dobott feléd mentő kötelet,
s míg mamád ringatott, ő gyárban
húzta az igát, ám arcod szeme előtt lebegett…
bújtad batyuját… Mit rejteget?
Csüngtél nyakában az ajtóban,
midőn szívéhez szorította a csöppnyi fejedet.
– ha néha térdére ültetett –
a mesékben ott volt valóban
a gyermeke iránt érzett, tiszta, néma szeretet.
Czető László: Apák napjára
Teszem a dolgomat, de megállok egy percre,
Mindig hagyok időt egy megszülető versre.
Olyan vagyok, mint Te, megteszem, mit bírok,
Rád gondolok, édesapa, ezért Neked írok.
Szeretnék most mosolyogva kezet rázni veled,
Hátadat simítva puszit adni Neked.
Rengeteg dolgot adtál, többek közt a neved,
Könnyeimmel minden napon összekenem kezed.
Ezeket is tőled kaptam, le sem tagadhatnám,
Dolgoznak is, adnak is, és verset is írnak ám.
Érzések, emlékek, gondolatok, könnyek…
Egy mosoly, mert a fiad vagyok, és így minden könnyebb.
Ezt küldöm az angyaloknak, hátha át is adják,
Kívánok Neked, Édesapa, boldog apák napját!
Drávicz Gyula: Édesapámnak
azon a bolondos éjszakán,
amikor meglátta arcomat,
s először hallhatta hangomat.
ahogyan azt mondta: kisbabám,
és mikor gyengéden felkapott,
két karja békét és hont adott.
azt, hogy ő szóval vagy ököllel
hányszor is védett a gonosztól,
nem veti papírra golyóstoll.
megadva mindent, mi tőle telt,
gondosan vigyázta lépteim
utamnak síkjain, bércein.
köszönet tán el sem hagyta szám,
nem tettem semmit, hogy többre vidd,
s én sosem óvtam még lépteid.
amit egy ember csak megtehet,
s téged fog védeni két karom,
miközben hangodat hallgatom.
hogy ez pont olyan, mint hajdanán,
s lehet még büszkébben mondja szád,
én vagyok egykori kisbabád.
Apák napi versek
Márton Dominik: Édesapámnak
Szia, apa!
Tudom, nem tudtál sokáig kísérni az utamon,
De szeretnék pár dolgot megköszönni, gyere, mutatom!
Látod itt a helyet szívemben?
Egyszer te töltötted be azt,
Régen itt volt a kezed a kezemben,
Még érzem, ahogy megfogsz és a nyakadba raksz.
Köszönöm a kemény nevelést,
A sok vicceket, a sok nevetést.
Voltál jó s rossz példa szememben,
De hogy felnőtt legyek, kellett, megmaradt a szívemben.
Miattad vagyok e földön, bárhogyan is alakult,
Lehettél volna itt többet, de az Isten keze közénk nyúlt.
Boldog apák napját, ez a szeretetem felső foka,
Nyugi, ha sírok, apám, lehet a boldogságom oka.
Angyalok vigyázzanak rád!!!
Pákozdi Gabriella: Apa, miért…?
Apa, miért hull a hó?
Égi mezőn pitypang nyílik,
szélvész lánya,
virgonc pára,
dérszakállú tél szavára
bóbitáját fújja-rázza –
Ezért, ezért hull a hó.
Apa, miért esik eső?
Versenyt futnak mennybolt ívén
Apa, miért süt a nap?
Földanyó tág udvarában
sok a vendég,
éhes népség,
nekik sül aranyszín-lángos,
tőlük lesz az ég világos –
ezért, ezért süt a nap.
Apa, és a szélvész lánya
mit csinál, míg nem jön tél?
Felhőifjak hova mennek,
ha a verseny véget ér?
És Földanyó, mikor pihen,
akkor van az éjszaka?
De mi van, ha fáj a keze
vagy üres az udvara?
Apa, hallod, mit kérdeztem?
Vagy már nem is figyelsz rám?
Kicsi manóm, majd folytatom,
de az másik mese már.
Apák napi versek
Tordai Mihályné: Örök oltalmazók
Apák gyermekük szemében
erős várfal egész életükben.
Hitük ereje messze fénylik,
bölcsességük felér az égig.
Gyerekük szíve mélyére látnak,
óvják őket mindig, ha hibáznak.
Gondoskodásuk állandó, féktelen,
szeretetük maradandó, végtelen.
Az apák harcra kész emberek,
gyermekükért dolgoznak, élnek.
Adassék nékik szeretet, hűség,
legyen az életük gyönyörűség.
Bágyi Bettina: Az én apukám…
Reggel mikor felébredek,
Játékosan reám nevet.
Két kezével csak nekem int,
Gyere Pannám bújj ide is.
S Apát látván az ágyban
Én szedem is apró lábam.
Tudom nála jó helyem lesz,
Erős karja menedék lesz.
Míg Anya a reggelit csinálja,
Apa velem játszik az ágyban!
Mosolyomtól arca ragyog,
Én ilyenkor boldog vagyok!
S ha munkába mész!
Én is megyek!
Nadrágodat nem eresztem!
S könnyes szemmel arra kérlek,
Apa maradj, ne menj még el!
Lehajolva engem ölelsz,
Megígéred, nagyon sietsz.
Az arcomat simogatod,
Könnyeimet felszárítod.
Apa int, mert mennie kell,
Most csak Anya az ki ölel!
De szívében vele vagyok,
Gondolatban kezét fogom!
S mikor leszáll az est,
Kispárnámra Te teszel le.
Betakargatsz, hogy ne fázzam
S ne lógjon ki csöpp lábam.
Későre jár, álmos vagyok
Mesédet már alig hallom.
Érzem azt, hogy engem nézel
Álmomba is Te kísérsz el.
Köszönöm, hogy vigyázol rám,
S hogy Te vagy az Én Apukám!
Velem leszel, míg csak élek,
Te vagy az Én példaképem.
(szeretlek apa)
Apák napi versek
Sz. Pál-Kutas Orsolya: Apa, Apa, Apa!
Apa, Apa, Apa!
Hangzik este – reggel.
Hogy lehet, hogy a gyerekszáj
nyugalmat sosem lel?
Apa, nézd, a kabátomba
bebújt ez a hangya,
gyere gyorsan, szedd ki innen,
kezem meg ne marja.
Apa, segíts, mert leesek,
olyan nagy ez a fa,
felmászni oly` könnyű ide,
lefelé vagy bajba`.
Apa, Apa, Apa!
Elromlott az autóm,
tudom-tudom, mondtad százszor,
mindig nagyon hajtom.
Apa, Apa, Apa!
Mondom én is százszor,
Te vagy nekem legeslegjobb
Apa a világon.
Uzelman János: Apák napján
Apák napja délutánján
magam ülök az asztalnál,
így az étel keserű,
az életem nem derűs.
Az egyik fiam kinn dolgozik,
nem jöhet haza mindig,
a kicsi munkahelyet vált,
sajnos, ilyen ma a világ.
Párom főzött nekem,
ma dolgozik értem,
a mikróban melegítem,
megszoktam már régen.
Másfél éve élek így,
járásom már nem stabil,
a beszédem akadozik,
minek élek így.
Azért élek, mert remélek,
hogy még jönnek boldog évek,
Apák napját még ünneplem,
hol gyerekek velem lesznek.
Szól az ének vígan,
ilyenkor nagy nap van,
éltessük az apákat,
ahányan még vannak.
Apák napi versek
Piroschka Iréne Geng: Az én apukám
Drága, édes apucika,
hazatérted várja Baba,
esténként már lesi lépted,
ő a te legdrágább kincsed.
Nélküled az esti mese
borzongást csal kis lelkembe,
felébredve izgek-mozgok,
a hangodba kapaszkodok.
Nótás kedvű, életvidám,
ilyen az én édesapám,
dolgos kezű, nagyon bátor,
nem fél ő az óriástól.
Megvéd minket minden bajtól,
ha rossz vagyok, akkor rám szól.
Megtanított imádkozni,
ételt-italt megköszönni,
legfinomabb a „madárlátta”,
nekem hozza tarisznyában.
Játszótéren éber szeme,
engem figyel tekintete,
türelmesen óvja léptem,
az álom édesebb ölében.
Gyöngy-kacaja, nevetése
eltűnt már a végtelenbe.
Apák napi versek
Köszöntések, jókívánságok, idézetek: