Vers évnyitóra elsősöknek

Évnyitó - Vers évnyitóra elsősöknek
Évnyitó



Vers évnyitóra elsősöknek

Köszöntők

Mentovics Éva: Hív a csengő

Hároméves múltam éppen…
Eleinte sírtam, féltem.
Eltelt egy év, kettő, három,
hat gyertya ég, a tortámon.

Gyorsan szállnak el az évek.
Már nem sírok , nem is félek.
Sőt, hogyha még engednétek,
itt töltenék néhány évet.

Tudom, tudom, ezt nem lehet.
Meg is értem, és elmegyek.
Vágyom is a sok tudásra.
Vár a tankönyv, irka, táska.

Csengő hív a tantermekbe.
Vár a betű, számok, lecke…
Óvó nénik, kispajtások
néha azért visszajárok.

Köszöntők



 

Köszöntők

Matos Maja: Elsős leszek

Elsős leszek
Akár hiszed, akár nem,
Nagyon jó az én kedvem.
Tudod minek örülök?
Iskolába kerülök.
Szép volt a nyár, szép nagyon,
Sütkéreztem a napon.
Játszottam és ugráltam,
Szaladgáltam, bringáztam.
Halacskákkal versengve,
Úszkáltam a tengerbe’
Homokváram összedűlt,
A sárkányom elrepült.
Nincs már minek maradnom,
Van helyette más dolgom.
Nagy vagyok már iskolás,
Kezdődjön a tanítás!

Köszöntők



 

Köszöntők

Donkó László: Elsős leszek

Kopogtat a vadgesztenye,
Vége van a nyárnak.
Anyu mondja: Ideje, hogy
Az isibe járjak!

Kinőttem az ovit, igaz,
Nagy legényke lettem,
S a csengettyűs iskolába
Megyek szeptemberben.

Elsős leszek, vár az osztály,
Számológép, tábla,
Eszes Péter, János vitéz
Hív az iskolába.

Aranyos tanító néni
Kézen fog, ne féljek,
Esztendőre a suliba
Várlak én is téged!

Köszöntők



 

Köszöntők

Vers évnyitóra elsősöknek

Köszöntők

Osvát Erzsébet: Szeptember elseje

Szeptember elseje
elérkezett végre.
Örömöt csillant az
elsősök szemébe.

Még alig pitymallik,
ők már talpon vannak,
nehezen várják, hogy
útnak induljanak.

Kis táskájuk fénylik,
vadonatúj, tiszta.
Benne ábécéskönyv,
tolltartó és irka.

Üres lett a fészek.
kirepült a madár.
A sok kicsi elsős
már iskolába jár.

Köszöntők

Osvát Erzsébet: Szól a csengő

Hej de büszke
a ház népe!
Kicsi Bálint iskolás!
Tyúkanyó is
másképp mondja,
mint azelőtt: – Kotkodács!
Kakasunk meg
olyan cifra
kikerikit kukorít –
elhallatszik
jó messzire,
az iskolaudvarig.

Szól a csengő:
Csingilingi,
mehettek mind haza már!
Édesanya
ízes fánkkal,
édes szóval hazavár.
Piros táska
Bálint hátán,
piros mosoly víg arcán.
Csaholva fut
felé Fickó:
Csakhogy itt vagy, kisgazdám!

Köszöntők



 

Köszöntők

Vers évnyitóra elsősöknek

Köszöntők

Molnos Lajos: Becsengetés

Ezerszínű, kedves nyár:
elszállt tarka lepke –
Csitri-csivi fecskék
sem ülnek az ereszre…
Hosszú, nagyvakáció:
már csak emlék, álom –
Szép volt, jó volt, s hogy eltelt,
kicsit még sajnálom.
De szólít az iskola,
s padok, térkép, tábla
ha tehetnék, futnának
elénk az utcára.
Mint egy nyüzsgő hangyaboly,
olyan lett az osztály,
s csupa kérdésekből állunk:
„… hát te hol nyaraltál?
…tenger? …tábor? …fenyvesek?…”
Emlékek cikáznak:
egy-egy fényes darabja
az elsuhant nyárnak.
Nézzük egymást kacagva:
„ – Pityu, hogy megnőttél!…
– Kati, Palkó, te talán
kávéban fürödtél?!…”
Szép volt a vakáció,
mint egy színes álom,
de hogy eltelt, oly nagyon
most már nem is bánom.

Köszöntők

Szabó Ildikó: Elsős leszek

Tavaly lettem hatéves,
Ez a hetedik,
Iskolás leszek, mire
Ez is letelik.

Mit fogok ott csinálni,
Előre tudom,
Aranyos kis mackómat
Táskámba dugom.

Hogyha anyu hiányzik,
Megsimogatom,
Gombszemében eltűnik
Minden bánatom.

És, ha ott van, el nem hagy
a jó szerencsém,
Megsúgja ha nem tudnám
Néha a leckém.

Az iskolát kijárja
Velem majd ő is,
És remélem emlékszik
Rám, ha felnőtt is…!

Köszöntők



 

Köszöntők

Vers évnyitóra elsősöknek

Köszöntők

Hívogat az iskola

Hívogat az iskola
Kapuját kitárja
Kispajtásom gyere hát,
Menjünk iskolába.

Jó barátunk lesz a könyv
És a falitábla
Kispajtásom gyere hát,
Menjünk iskolába!

Számolunk és olvasunk
Vidám nóta járja
Kispajtásom, gyere hát
Menjünk iskolába.

Köszöntők

Kálnay Adél: Köszöntő

A nyár, a nyár , az elrepült,
a villanydrótra fecske ült,
készül már lassan messzire,
talán a világ végire.

Szállnak a napok, mint a szél,
kerengve hull már pár levél,
nekem is mindjárt menni kell,
nem cserélnék most senkivel!

Táskámban könyvek, füzetek,
vár rám egy pad és sok gyerek,
számok, betűk és dallamok…
Szervusz! Iskola! Itt vagyok!

Köszöntők



 

Köszöntők

Vers évnyitóra elsősöknek

Köszöntők

Tasnády Varga Éva: Szól a csengő

Szól a csengő, tiszta hangon,
Gyertek, gyertek, gyerekek!
Vár a pad, és vár a tábla,
táskát tartson kezetek!

Szép a táska, bőre sárga,
benne a sok könyv, füzet,
sarokban a cserépkályha,
télen ad majd jó tüzet.

Szól a csengő, gyertek, gyertek!
Jöjjetek kicsik, nagyok!
Iskolánknak kapujából,
még egy nagyot kongatok.

Köszöntők

Iványi Mária: Kati iskolába megy

Kicsi cipő, nagy cipő
Egymás mellett koppan
Találd ki csak, ha tudod
Melyik siet jobban.

Kis cipőbe Kati jár
Anyuka a nagyban
Hát ez a hely kire vár
Az iskolapadban?

Nem másra, mint Katira
S hogyha figyelsz jobban
Hallod, hogy a kis cipő
Szaporábban koppan.

Nagyon siet Katika
Alig-alig várja
Betűország kapuját
Hogy sarkig kitárja.

Mesét ígér az új könyv
Sok-sok színes képpel
Nem csoda, hogy Katika
Ilyen fürgén lépdel.

Köszöntők



 

Köszöntők

Vers évnyitóra elsősöknek

Köszöntők

Vesztergom Andrea: Hát hajrá, új tanév

Itt állunk most újra, diáktársak, együtt.
Kézenfogva kísér a nyár íze még.
Szünetünk véghez ért, a szeptembert köszöntjük,
Kíváncsian állunk elé: hát hajrá, új tanév!

Tanároknak százai készen állnak újra hát,
Szárnyuk alá kerül megint a sok csintalan diák,
Lehet furcsa, mégis így van: vártam már az iskolát,
S érzem az új tankönyveknek komoly, tudás-illatát.

A régi arcok ismerősen mosolyognak vissza,
Minden megváltoztunk — felnőttünk egy kissé.
A sok-sok kis diáktárs egymást is tanítja:
Hogyan tegyük együtt a kötelezőt széppé!

Feljebb lépünk mától… tanárok s diákok!
Tudás-szerző csatánk most veszi kezdetét,
Büszkén szembenézek s várakozva állok:
Biztassuk csak bátran: hát hajrá, új tanév!

Köszöntők



 

Köszöntők

Weöres Sándor: Kezdődik az iskola

Könyv, toll, tinta, ceruza,
rontom-bontom,
kezdődik az iskola,
csak aszondom.

Kora reggel rohanás,
rontom-bontom,
nem könnyű a tanulás,
csak aszondom.

Tízpercben nagy futkosás,
rontom-bontom,
torkod fájdul, ne kiálts,
csak aszondom.

Zsemlye és vajaskenyér,
rontom-bontom,
morzsát szedhet az egér,
csak aszondom.

Énekóra, la-la-la,
rontom-bontom,
reng a terem ablaka,
csak aszondom.

Tornaóra egy-kettő,
rontom-bontom,
leszakad a háztető,
csak aszondom.

Kintről benéz egy szamár,
rontom-bontom,
iskolába sose jár,
csak aszondom.

Köszöntők



 

Köszöntők

Vers évnyitóra elsősöknek

Köszöntők

Szalai Borbála: Betűország kincsei

Sok újdonsült
kisdiáknak
kitárul egy új világ:
titokzatos
Betűország
ma nyitja meg kapuját.

Csodálatos
ez az ország,
gazdagsága rengeteg:
minden betű
kincset érő
titkokat is rejteget.

S, aki egyszer
megismeri
mind a betűk titkait
magáénak
tekintheti
Betűország kincseit.

Köszöntők

Tik – tak

Tikk – takk, tikk – takk,
az óra hív,
tikk – takk, tikk – takk,
dobog a szív!
Takk – takk, tikk – takk
a kis Jani
még a kávéját sem issza ki.
– A toll, a ceruza
megvan-e anyuka?
– A táska vár, a táska kész,
indulhatunk már kis vitéz.
Ezt anya mondja s mosolyog,
s mosolyognak a házsorok,
az utca és az utcakő,
s Jani lábán az új cipő!
És mosolyog az iskola
Janira fénylik mosolya.
Ablakszeme oly ragyogó
S hívogat, mint a nyári tó!

Köszöntők



 

Köszöntők

Vers évnyitóra elsősöknek

Köszöntők

Lipcsey M. Emese: Kezdődik az iskola

Csöngetnek,
Kezdődik az iskola.
Mily sok gyerek,
Kész csoda!

Számok, betűk hangzanak,
Kis diákok rajzanak.
Felmondják a szorzótáblát,
Hogy ötösük megkaphassák.

Köszöntők

Létay Lajos: Mit akar a ceruza?

Az asztalon új ceruza
meghegyezve szépen
lássuk vajon hogyan ír,
hogyan áll a kézben?

Megmarkolja Palika,
nekiesik Péter,
de lám csak, a ceruza
botorkál, szökdécsel.

Erre húznák – arra megy,
csúszkál jobbra – balra,
írkapapírról lelép
s karcol az asztalra.

Mit akar e ceruza?
Vesszőt, cukrot vár- e?
Miért nem ír betűket,
mint a Marikáé?

Nem tud – mondja Palkó,
még újra kipróbálja.
Nem baj, ő is jön velünk
ősszel iskolába.

Köszöntők



 

Köszöntők

Vers évnyitóra elsősöknek

Köszöntők

Gyurkovics Tibor: Iskola nyitogató

Iskola, iskola,
ki a csoda
jár oda?
A takács a kovács,
a kőműves meg az ács,
a kardjával odajár
kese lovon a huszár!
Itt tanulta meg az á-t
és a matematikát,
itt tanulta meg az ó-t,
mennyi szálat fon a pók.
Itt tanulta meg az í-t,
hogy a rózsa kivirít,
hogyan írja le az ú-t
s a Dunántúl csupa púp,
pörögtek az ő-k, az ű-k,
mint a fényes köszörűk.
Itt kezdte a hóember,
jaj de szép a december!
Itt sütötte meg a pék
a legelső kenyerét,
itt tanulta meg a csősz,
mikor sárgul meg az ősz,
minden ember itt tanulta
meg, hogy mennyit ér a munka,
á-t is, b-t is, c-t is,
itt tanulok én is!
Kinyújtom a kezemet,
ha ugyan elérem
a kilincset, s bemegyek
pirosan, fehéren,
körülöttem karikában
kürtös-fürtös kobakok,
itt tanult meg a halász is
készíteni csónakot,
itt tanulta meg az á-t
és a matematikát,
itt tanulta meg az ó-t,
hogyan kötik a csomót,
meg a d-t, meg a t-t,
emberek becsületét!

Köszöntők

Aranyosi Sz. Attila: Kisiskolások köszöntője

Itt az idő, kicsi gyermek,
iskolánkban szépen köszöntelek.
Itt az idő, kicsi gyermek,
vedd magadhoz tollad, könyved!

Ne félj és ne ijedj meg,
a tanítók nem esznek meg!
Este nézd meg a mesédet,
holnapra készítsd elő könyveidet!

Reggelente korán kelj,
az iskolában tanulni kell!
Tanulj szépen, játékosan,
fejlődj, gyarapodj okosan!

Kis játékodat elhozhatod,
de ígérd meg, az órán nem mutogatod!
Tanulj szépen, kitartással,
bírj az írással-olvasással!

Az idő múlását észre se veszed,
már tudod számolni a tízeseket!

Köszöntők



 

Köszöntők

Vers évnyitóra elsősöknek

Köszöntők

Hárs Ernő: Vége a vakációnak

Kopog már a barna dió,
véget ért a vakáció.
Vidám ruhák, fénylő szemek,
gyülekező gyereksereg.

Mint a fecskék messze délre,
készülnek az új tanévre.
Villanydrótjuk iskolapad,
kedvük alatt majd leszakad.

Fiú, leány cseveg, csipog,
csupa emlék, csupa titok.
Patak vize, erdő zöldje
zsong szavukkal körbe-körbe.

Hozzá annyi napfény vakít,
elég lesz az új tavaszig,
hogy se szél, se fagyos utak
ne lopják el mosolyukat,
s mindegyikük bátran szálljon
át a betű-óceánon.

Köszöntők

Csiling-giling, irka, tábla

Csiling-giling, irka, tábla
Fiúk, lányok, iskolába!
Csiling-giling, ébredjetek!
Iskolába siessetek!
Csiling-giling, irka, tábla,
Gyertek, gyertek iskolába!

Köszöntők



 

Vers évnyitóra elsősöknek

Köszöntők

Agnyija Barto: Első nap az iskolában

Képes Géza fordítása

Mennyi, mennyi érdekesség,
mennyi, mennyi izgalom!
A tanító néni belép,
fel kell állni? Nem tudom.

Hogy nyílik fel szépen,
csendben a pad fényes fedele?
Ha felállok, mit kell tennem,
hogy ne csapjak zajt vele?

„A táblához gyere ki csak!”
– szól a néni s kimegyek,
a kezembe krétát is ad,
a krétával mit tegyek?

Megtanít ő türelemmel,
hogy kell húzni vonalat,
s hogy a táblát tenyeremmel
letörölni nem szabad.

Mennyi lány van itt! Lassacskán
tudom mindnek a nevét:
négy Annácska van, meg
aztán Sárikák és Erzsikék.

Első nap az iskolában,
padban ülök, figyelek,
nem moccantom fejem, lábam
– nagy dolog ez, gyerekek!

Köszöntők



 

Köszöntők

Vers évnyitóra elsősöknek

Köszöntők

Köszöntések, jókívánságok, idézetek:



 


 

Mások erre kerestek még: évnyitó, tanévnyitó versek, évnyitó versek, évnyitóra versek, versek évnyitóra, évnyitó beszéd, tanévnyitó dekoráció, évnyitó dekoráció, tanévnyitó beszéd általános iskola, versek tanévnyitóra, iskolai évnyitó 2022, tanévnyitó műsor középiskola, tanévnyitó versek középiskolásoknak, vers évnyitóra elsősöknek, évnyitó beszéd általános iskola, évnyitó műsor alsósoknak, évnyitó versek első osztályosoknak, évnyitó versek nagyoknak, évnyitóra idézetek, iskolai évnyitó, óvodai évnyitó, tanévnyitó beszéd gimnázium, tanévnyitó beszéd minta, tanévnyitó igazgatói beszéd, tanévnyitó műsor alsósoknak, tanévnyitó vers gimnázium, tanévnyitó versek elsősöknek, tanévnyitó versek felsősöknek, vers évnyitóra gimnázium, vers tanévnyitóra, vers tanévnyitóra középiskola, versek elsősöknek évnyitóra, versek évnyitóra középiskolásoknak, versek évnyitóra nagyoknak, versek tanévnyitóra kicsiknek, versek tanévnyitóra nagyoknak, évnyitóra.